A Megváltó halottakból való feltámadása fölött érzett fényes örömmel, szívből köszöntelek mindnyájatokat az ünnepek ünnepe, Krisztus Húsvétja alkalmából, az élet köszöntésével:
KRISZTUS FELTÁMADT!
A hit nagy lakomájára, a lélek nagy ünnepére kapunk most mindannyian meghívást. Istennek Egyszülött Fia a világba jött, kiállta a szenvedéseket és a kereszthalált, és a Mennyei Atya akaratából győzedelmesen felkelt a sírból! Jézus feltámadt és „elnyelte a halált a diadal” (1Kor 15,54). Feltámadt ─ és az egész világ örvendezik! Az Úr lerontotta a poklot, és megsemmisítette az ördög hatalmát. Mindezt pedig azért cselekedte az emberszerető Isten, „hogy fiaivá fogadjon Jézus Krisztus által (…), akiben számunkra a megváltás van az ő vére által” (Ef 1,4-5.7).
Krisztus győzelme a halál fölött – nemcsak lelki, hanem fizikai valóság is. Az Úr Jézus valóságosan feltámadt testben, minden ember üdvösségére. Feltámadásával a halál elveszítette visszafordíthatatlan jellegét, és a Krisztusban hívők számára újjászületéssé lett az örök életre, ajtóvá, amely a mennyre, Isten Országára nyílik.
Nem véletlen, hogy a Krisztusért vértanúságot vállalók olyan férfiasan fogadták a rájuk váró sokféle szenvedést. És míg korábban az igaz emberek is bánkódtak az elhunytak miatt, az Úr Jézus feltámadása után a halál többé már nem rettentette meg őket. Milyen csodálatosan írja Nagy Szent Atanáz: „minden Krisztusban hívő megvetően tekint a halál jelentéktelenségére, jól tudva, hogy amikor majd távozik az élők sorából, nem hal meg, hanem élni fog és romolhatatlanná lesz a feltámadás által” („Az Isten Ige megtestesüléséről és testben való megjelenéséről”). Az Orosz Egyház újvértanúi is fényes példáját adták ennek, amikor a hit 20. századi üldöztetéseinek az éveiben félelem nélkül vállalták a hitvallók koszorúját.
Ma, amikor a világ egyre jobban hasonlít az evangéliumi esztelen gazdagra (Lk 12,16-21), amikor a kényelem, a siker és a hosszú élet csaknem az emberi lét legfontosabb értékeinek számítanak, mi, a Megváltó tanítványai és követői, Pál apostol nyomán bátran bizonyságot teszünk arról, hogy „számunkra az élet Krisztus” (Fil 1,21), létünk pedig nem ér véget a halállal. Ezt mondjuk, és így hisszük, mert tudjuk: Isten az örökkévalóság számára alkotta meg az emberi lelket.
Milyen gyakran megesik, hogy mivel szorongatnak a mindennapok nyüzsgései és aggodalmai, hiányzik belőlünk a lelki éleslátás, amely által felismerhetnénk az isteni jelenlét mindent átalakító erejét életünkben! A Húsvét ideje azonban egészen különleges időszak. Ezekben a napokban mintha még a levegő is megtelne a semmivel össze nem vethető húsvéti örömmel, Isten szeretete és irgalma pedig különös erővel árad ki minden emberre.
Miután belépünk a Húsvét e csodás és fényt árasztó ünnepségébe, arra vagyunk hivatva, hogy ne csak szóval, hanem tettel is meggyőző tanúságot tegyünk arról a nagy ajándékról, amelyet az emberiség a Feltámadott Úr Jézustól nyert. Osszuk meg az örömteli evangéliumi hírt a körülöttünk élőkkel, ajándékozzuk meg felebarátainkat szeretetünkkel, gondoskodásunkkal, figyelmünkkel, tegyünk jót azokkal, akik segítségünkre és vigasztalásunkra várnak. Mert hálaadó ajkakkal és hálaadó szívvel dicsőítve a sírból kilépett Megváltónkat, csak ily módon válunk örököseivé a végbement húsvéti csodának, és csak így neveznek majd bennünket a Magasságos Isten fiainak és leányainak, aki végtelen szeretetéről tett tanúságot mindnyájunk számára.
Szívből köszöntelek Benneteket a Szent Húsvét fényes ünnepén, újra és újra ismételve az örömteli híradást:
Krisztus Feltámadt!