Az Úrban szeretett excellenciás Főpásztorok,

tiszteletreméltó papok és diakónusok,

istent szerető szerzetesek és szerzetesnővérek,

kedves fivéreim és nővéreim!

Ezen az éjszakán, amelyet beragyog az isteni fény, eltölt a halál felett győzedelmeskedő világ Urát ünneplő lelki öröm, mindnyájatokhoz szól a mi változatlan reménységünkről tanúskodó ősi köszöntés:

KRISZTUS FELTÁMADT!

Szent férfiak és asszonyok sok-sok nemzedéke kívánta, legalább csekély mértékben felfogni azt, ami csaknem két évezrede történt az Úr fényt árasztó sírjában. Arra törekedtek, hogy közel hozzák számunkra ─ amennyire ez a korlátozott emberi értelem számára lehetséges ─ annak a csodás titoknak a megértését, amely akkor, abban a sírkamrában történt nem messze Jeruzsálem ősi falaitól. Hasonlatokat kerestek, hogy közelebb jussunk annak a valóban radikális változásnak a tudatosításához, amelyet Isten vitt végbe az egész világegyetemmel azon az éjszakán. 

Aranyszájú Szent János így ír erről az eseményről: „A mi Urunk Jézus Krisztus feltámadásának a napja — a világ fundamentuma, a megbékélés kezdete, az ellenségeskedések megszűnése, a halál elpusztítása, a sátán veresége” (Homília a Szent Húsvétra).

Ennek fényében kivételes értelmet nyernek az apostolfejedelem Pál szavai, aki Krisztusnak a sírból való feltámadását a világ újjáteremtéséhez és az új emberiség megalkotásához hasonlítja: „Aki Krisztusban van, új teremtmény; a régiek elmúltak, s íme, újak keletkeztek” (2Kor 5,17).

Az Úr Jézus feltámadása — a világhoz szóló keresztény küldetésünk legfőbb tartalma. Kizárólag a golgotai áldozat és az attól el nem választható dicsőséges Feltámadás által kap értelmet és értéket minden emberi vágy, amely Isten, minden javak Forrása felé irányul. Krisztus áldozata lett a válasz azokra a különféle kultúrákat és hagyományokat képviselő emberi próbálkozásokra, hogy keressék az Élő Istent, hiszen a Szentírás arról tesz tanúságot, hogy „Isten nem személyválogató, kedves előtte bármelyik nép fia, aki féli őt és igazságot cselekszik” (ApCsel 10,34-35), és „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére” (1Tim 2,4). Ezek az intenzív erőfeszítések emberek millióinak a vágyait, reményeit testesítették meg, akik különböző korszakokban állhatatosan keresték annak lehetőségét, hogy leküzdjék siralmas állapotukat, és szert tegyenek ─ János evangélista szavaival ─ „az életre, a bőségben való életre”  (vö. Jn 10,10).

Valósággá vált az, ami öröktől fogva el volt tervezve. A halálnak nincs többé akkora hatalma az emberen, mivel ─ ahogy az apostol mondja ─ „amint Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy Krisztusban mindnyájan életre fognak kelni” (1Kor 15,22). Éppen ezért a Húsvét a legnagyobb keresztény ünnep, mivel a megalázott és megkínzott Názáreti Jézus, isteni dicsőségtől ragyogva „feltámadt a harmadik napon, előkészítve minden test számára a halottakból való feltámadás útját… Elsőszülötté lett a halottak közül, hogy mindenekben mindeneknek elsője legyen” (Nagy Szent Vazul liturgiája, felajánlási ima).

Ma Krisztus újra a hit lakomájára hív minket, az Ő Országának lakomájára, hogy megízleljük üdvözítő áldozatának gyümölcseit, hogy igyunk az „örök életre szökellő vízforrásból” (Jn 4,14). Közösségünk az Úrral azonban nem korlátozódhat csak az istentiszteleteken való részvételre vagy a személyes imádságos erőfeszítésekre, hanem meg kell mutatkoznia életünk minden területén. Nem élhetünk gondtalan semmittevésben akkor, amikor tudjuk, hogy a környezetünkben vannak olyanok, akiknek nem jutott ki az Istenben való boldog életből, akik szenvednek, bánkódnak, magányosak, szükséget szenvednek vagy betegségtől sújtottak. Szent kötelességünk tenni róla, hogy Krisztus nevét mindenütt dicsőség övezze, hogy az emberek, látva az Isten nevében végzett jó cselekedeteket, rátaláljanak az igaz keresztény hitre, szívüket az Atya felé fordítsák, aki a mennyekben van.

Sajnos az emberi rosszakarat és az ördögi kísértés még mindig jelen van a világban. A csüggedésnek azonban nem lehet helye a lelkünkben, mert minden baj, megrázkódtatás, szembenállás, ellentét dacára, az Úr „legyőzte a világot” (Jn 16,33), és győzedelmeskedett a bűn és a halál felett. Ez ad lehetőséget nekünk arra, hogy tanúságot tegyünk szóval és tettel arról a kegyelemről, amely a Megváltóval megélt közösségből fakad számunkra, annak köszönhetően, hogy Egyházához tartozunk. Legyünk hát állhatatosak az evangéliumi parancsolatok teljesítésében, hogy a hozzánk közel állókban és a távolabb lévőkben is vágy ébredjen, hogy részesei legyenek a hit diadalának és a kegyelem bőségének, amely Istentől árad minden hű gyermekére.

Még egyszer köszöntelek Mindnyájatokat a Húsvét hatalmas ünnepe, Jézus Krisztus feltámadása alkalmából, ” aki hűséges tanú, elsőszülött a halottak közül, és fejedelme a föld királyainak; aki szeretett minket és megszabadított bennünket bűneinktől a saját vére által, és Istene és Atyja számára királysággá és papokká tett minket; övé a dicsőség és az uralom örökkön-örökké! Ámen” (Jel 1,5-6).

+ Kirill, Moszkva és egész Rusz pátriárkája

Krisztus Húsvétján, a 2017. esztendőben